850 látogató az Igazságszolgáltatás Európai Napján a Békés megyei bíróságokon

Az Igazságszolgáltatás Európai Napja alkalmából 2017. október 24. és 27. között megrendezett elsősorban polgári joghoz kapcsolódó bírósági programok az idei évben is nagy népszerűségnek örvendtek. E néhány nap alatt 850 diák kereste fel valamelyik Békés megye területén működő bíróságot. Ahogyan az elmúlt években is, valamennyi Békés megyében működő bíróság fogadta a látogatókat.

Dr. Pusztai-Sznyida Barbara kollégiumvezető-helyettes a Gyulai Törvényszéken megtartott köszöntőjében hangsúlyozta, hogy idén a rendezvénynek az is aktualitást adott, hogy a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CLXXX. törvény 2018. január 1-jén lép hatályba. Az új eljárásjogi kódex alapjaiban módosítja a bíróságok előtti polgári perek eljárási szabályait, valamint a bírósághoz fordulás alapvető feltételeit. Ez az ügyfeleket jelentős mértékben fogja érinteni, ezért kiemelten fontos, hogy a lehető legtöbb fórumon felhívjuk az állampolgárok figyelmét a változásra.

Az Igazságszolgáltatás Európai Napjának megtartása immár hosszú évekre visszamenő tradíciókkal rendelkezik a Gyulai Törvényszék és az illetékességi területéhez tartozó bíróságok életében. Ez az ismeretterjesztő rendezvény kiváló lehetőség lehetőséget arra, hogy a diákok közelebbről is megismerjék az igazságszolgáltatást, annak működését, a jogérvényesítési lehetőségeiket, az állampolgári jogaikat és kötelezettségeiket, valamint a bírósági szervezetrendszer felépítését. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bírósági épületben megtartott előadások sokkal hatékonyabban szolgálják a tudásmegosztást, hiszen így a diákok nemcsak elméletben szereznek információkat, hanem a mindennapi bírósági munkavégzésbe is bepillantást nyernek.

A bíróságokra ellátogató csoportok a jogismereti előadások után kötetlenebb hangulatú perszimulációs gyakorlat során ismerkedhettek meg a bírósági tárgyalások menetével, a tárgyalótermi viselkedés szabályaival.