Sajtóközlemény

2016. május 23.

a Gyulai Járásbíróság előtt S. O. vádlottal szemben embercsempészés bűntette miatt indult 4.B.129/2016. számú büntetőügyben 2016. május 20. napján az alábbiakban röviden összefoglalt, jogerős ítélet született:

2016. május 20.

A Gyulai Törvényszék előtt B. I. J. vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő 14.B.337/2015. számú büntetőügyben a mai napon az alábbiakban röviden összefoglalt, nem jogerős ítélet született:

2016. május 18.

A Gyulai Törvényszék előtt B. I. J. vádlottal szemben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt folyamatban lévő 14.B.337/2015. számú büntetőügyben a következő tárgyalás időpontja 2016. május 20. napján 8 óra 30 perc.

2016. április 26.

A Gyulai Törvényszék elnöke a Gyulai Törvényszék illetékességi területén négy bírósági titkári álláshelyet hirdetett meg.

A bírósági titkár egyetemi állam- és jogtudományi diplomával, valamint jogi szakvizsgával rendelkező igazságügyi alkalmazott, akinek önálló hatáskörét törvény állapítja meg.

2016. március 25.

A Gyulai Törvényszék előtt P. Z. és társa vádlottakkal szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 13.B.70/2015. számú büntetőügyben a következő tárgyalási határnap 2016. március 29. napja. A tárgyalás várhatóan 13 óra 00 perctől lesz nyilvános.

2016. február 29.

2016. év I. félévében a Békéscsabai Járásbíróságon, valamint a Gyulai Járásbíróságon egy-egy bírósági fogalmazói álláshely került meghirdetésre, mely állásokat pályázat útján lehet betölteni.

2016. február 24.

A Gyulai Törvényszék és a Magyar Jogász Egylet Békés Megyei Szervezete 2016. március 04. napján közösen Jogásznapot rendez. Az esemény helyszíne a Gyulai Törvényszék épületének Díszterme. A részletes programot tartalmazó Meghívót a csatolt dokumentum tartalmazza.

2016. február 18.

A Gyulai Törvényszék előtt V. V. és öt társa vádlottakkal szemben bűnszervezetben, társtettesként elkövetett, jelentős értékű áru hamis megjelölésének bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 14.B.374/2013. számú büntetőügyben a következő tárgyalás időpontja 2016. február 19. napján 9 óra. Az ügyben a perbeszédek és a felszólalások elhangzottak.

2016. január 27.

A Gyulai Törvényszék elnöke által 2015. július 28. napján elkészített cselekvési tervben foglaltaknak megfelelően mindkét ügyszakban befejeződött a hosszabb pertartamú ügyek vizsgálata. Ennek során feltárták a bírósági ügyek elhúzódásának lehetséges okait, jelenleg pedig a pertartamok csökkentéséhez szükséges vállalások megvalósítása van folyamatban.

2016. január 12.

A Gyulai Törvényszék elnökének intézkedése folytán 2016. január 01. napjától a pénzbírság, a helyszíni bírság közérdekű munkára, valamint a pénzbírság, a helyszíni bírság és a közérdekű munka elzárásra történő átváltoztatása iránti ügyek intézésére az Orosházi Járásbíróság helyett is a Gyulai Járásbíróság rendelkezik illetékességgel.