Üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények

Tárgyalás időpontja: 
2017. október 25., szerda 13.00
Ügy tárgya: 
Üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
13.B.151/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
5700 Gyula, Béke sgt. 38.
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 
1.) A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2016 októberében az egyik nagyszülője testvérénél (a sértettnél) lakott Eleken, ahonnan sértett figyelmét elterelve eltulajdonított egy 70.000,- forint értékű tévékészüléket. A tévét a vádlott eladta, a készülékért kapott pénzt pedig elköltötte.
2.) A vádlott 2016 októberében meglátogatta egyik eleki ismerősét. Amikor a vádlott rövid időre egyedül maradt az egyik szobában, magához vett egy 40.000,- forint értékű játékkonzolt, majd távozott a házból. A készüléket egy gyulai ismerősén keresztül próbálta meg eladni az interneten, de a rendőrség az ellopott játékkonzolt lefoglalta, és kiadta a sértett részére.
3.) A vádlott 2014 óta élt a nagyszülője testvérénél, a több mint 80 éves sértettnél. Együttélésük során gyakoriak voltak közöttük a konfliktusok, melyekre a kábítószerfüggő vádlott agresszíven reagált. A vádlott 2015 márciusában ismét szóváltásba keveredett a sértettel, melynek során két alkalommal arcon ütötte őt. Még aznap délután pénzt követelt a sértettől, de nem kapott, ezért újabb két pofont adott a neki. Az idős kora és mozgásszervi betegségei miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személynek minősülő sértett a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: