Rablás bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2018. február 8., csütörtök 08.30
Ügy tárgya: 
Rablás bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
11.B.291/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Békéscsabai Járásbíróság
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az erősen ittas állapotban lévő vádlott 2016. december 31-én este Békéscsabán, a Lencsési úton közlekedő sértett után indult. A sértett hamarosan észlelte, hogy követik, ezért lelassított a járdán, hogy elengedje a mögötte közeledő vádlottat. Amikor a vádlott a sértett mellé ért, - annak érdekében, hogy elvegye az értékeit - az arcán megütötte őt, majd a földre eső sértettet további két-három alkalommal ököllel arcon ütötte. A vádlott elvette a sértett vállára akasztott táskát, és sietősen távozott. A táska és az abban lévő tárgyak, iratok értéke összesen 103.200,- forint volt. A sértett a bántalmazás következtében súlyos, 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Megjegyzés: A bíróság a tárgyaláson a vádirat ismertetését követően bizonyítást folytat le.

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: