Tárgyalási jegyzék

Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények

2017. március 14., kedd 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

1. A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2015 őszén áramot vezetett a háza ajtaját és ablakait védő fémrácsokba azért, hogy megakadályozza a házba történő jogtalan behatolást.

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények

2017. március 9., csütörtök 08.30
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett házassága 2011-ben megromlott. Közöttük olyannyira elmérgesedett a viszony, hogy a vádlott több alkalommal bántalmazta a sértettet.

Folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és más bűncselekmények

2017. március 7., kedd 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

I. A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott által alapított kft. – melynek üzletrészét 2010 szeptemberében eladta, valójában azonban továbbra is a vádlott működtette a céget – gabona nagykereskedelemmel foglalkozott. A cég 2009. IV. és 2010. IV.

Közokirat-hamisítás bűntette

2017. február 28., kedd 08.30
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az I. r. vádlott egy szegedi szakorvostól ismeretlen körülmények között olyan valótlan tartalmú orvosi igazolásokat szerzett a II., a III. és a IV. r.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény

2017. február 27., hétfő 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az ittas állapotban lévő vádlott 2016. április 7-én éjszaka leintette a Lőkösházán autóval járőröző polgárőröket, majd kötekedni kezdett velük.

Folytatólagosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények

2017. február 22., szerda 08.30
Gyulai Járásbíróság

1. A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az I. r. vádlott 2011-ben bérbeadta a tanyáját a sértettnek és családjának. Miután megtudta, hogy a sértett otthon tartja a munkabére egy részét, megjelent nála, és erőszakkal arra kényszerítette, hogy adja át részére a pénzt. Az I. r.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2017. február 21., kedd 08.30
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a II. r. vádlott 2015. október 9-én este a 44-es főúton közlekedett egy nyergesvontatóval. A pótkocsis járműszerelvénnyel egy tanya bejárójára akart balra nagy ívben betolatni.

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége és más bűncselekmények

2017. február 16., csütörtök 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

1. A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott és élettársa együtt nevelték öt kiskorú gyermeküket. A gyermekek szobájában a fűtést egy hősugárzóval oldották meg, amellyel a nagyobb gyermekek rendszeresen játszottak, és éghető anyagokat helyeztek annak nyílásaiba. A vádlott 2015.

Rablás vétségének előkészülete

2017. február 13., hétfő 08.30
5520 Szeghalom, Szabadság tér 5.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2016 novemberében arra készült, hogy az általa szerzett gáz-riasztó pisztollyal kiraboljon egy szeghalmi vegyesboltot. Többször betért az üzletbe, de tervét nem tudta végrehajtani a boltban tartózkodó vásárlók miatt. A vádlott 2016.

Személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények

2017. február 9., csütörtök 13.00
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.
I. A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott és a sértett között párkapcsolat alakult ki, amelynek a sértett 2016 júliusában végett vetett a vádlott italozó életmódja miatt.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége

2017. február 9., csütörtök 08.30
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2016. február 12-én este a kormányszervó kiiktatása miatt közúti közlekedésre műszakilag alkalmatlan autójával a megengedett sebességet jelentősen túllépve, 115-119 km/órás sebességgel hajtott Békéscsaba lakott területén belül.

Kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények

2017. február 7., kedd 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.
I. A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2015. április 2-án kereskedési céllal jelentős mennyiségű, a pentedron nevű pszichotróp anyagot tartalmazó kábítószert vett.

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette

2017. február 2., csütörtök 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az I. r. vádlott 2015 májusában féltékenységből egy szanazugi panzióba indult azért, hogy megkeresse, és elhozza onnan korábbi barátnőjét, aki baráti társaságával a panzióban töltötte az éjszakát. Kérésére vele tartott barátja, a II. r. vádlott.

Zugírászat vétsége

2017. január 31., kedd 13.00
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az I. r. vádlott olyan vállalkozást működtetett a II. r. vádlott közreműködésével, amely online jogi tanácsadással, szerződések előkészítésével és peren kívüli jogi képviselettel foglalkozott.

Társtettesként, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények

2017. január 26., csütörtök 13.00
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az I. és II. r.

Közokirat-hamisítás bűntettének kísérlete

2017. január 26., csütörtök 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a román állampolgárságú I. és II. rendű vádlottak házastársakként a magyar állampolgárság megszerzése érdekében egyszerűsített honosítási kérelmet nyújtottak be a hatósághoz. A kérelemben valótlanul azt állították, hogy beszélik a magyar nyelvet.

Üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények

2017. január 19., csütörtök 08.30
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2016 szeptemberében megállapodott egy ismerősével, hogy az egyik mobilszolgáltató cég sértettől hamis okiratok felhasználásával nagy értékű mobiltelefonokat szerez, amelyekért az ismerőse egyenként 20.000,- forintot fizet

Súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntette

2017. január 17., kedd 13.00
Békéscsabai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2016. március 28-án nagyobb mennyiségű szeszesitalt fogyasztott. Este fél 9 körül a súlyos fokban ittas vádlott kerékpárral Gerla felől Békéscsaba irányába indult.

Emberölés bűntette

2017. január 10., kedd 08.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

A vádlott és házastársa; a 2011 februárja óta önellátásra képtelen, fekvőbeteg sértett együtt éltek egy sarkadi lakóházban. A vádlott ebben az időszakban nem gondoskodott megfelelően a sértett táplálásáról, mosdatásáról, a mozgásképtelen sértettet nem mozgatta, nem tartotta tisztán.

Súlyos testi sértés bűntette

2016. december 15., csütörtök 13.00
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.

A vádlott 2016. május 5. napján Békéscsabán, a szülei lakásában tartózkodott. A konyhában szóváltás alakult ki a vádlott és a szülei között.

Hivatalos személy elleni erőszak bűntette

2016. december 8., csütörtök 13.00
5700 Gyula, Béke sgt. 38.
I. Az I. r. vádlott és ismerőse 2016. május 30-án éjjel Sarkadon gyalogoltak, amikor két rendőr igazoltatta őket. Miután az I. r. vádlott ismerőse nem tudta igazolni magát, a rendőrök úgy döntöttek, hogy előállítják őt a rendőrségre. Az I. r.

Kiskorú veszélyeztetésének bűntette

2016. december 7., szerda 10.30
5700 Gyula, Béke sgt. 38.

Az I. r. vádlott élettársával, a II. r. vádlottal közösen nevelte korábbi kapcsolatából született gyermekét 2012. március és 2013 áprilisa között. Ebben az időszakban a II. r. vádlott italozó életmódot folytatott, és több alkalommal a gyermek szeme láttára bántalmazta az I. r. vádlottat.

Maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette

2016. december 6., kedd 08.30
5600 Békéscsaba, Árpád sor 4.
I. az I. r. vádlott 2014. január 1-én éjjel egy békéscsabai szórakozóhelyen előzetes szóváltás nélkül egy sörösüveggel megütötte a szintén a sörözőben szilveszterező sértett arcát. A vádlott az ütés során szétrobbanó üveggel maradandó fogyatékossággal járó sérülést okozott a sértettnek. Az I.

Magánlaksértés vétsége és más bűncselekmény

2016. december 1., csütörtök 08.30
Békési Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint az ittas vádlott 2015. október 17-én 22 óra körül a sértett tudta és beleegyezése nélkül, az alacsony kerítést átlépve bement a sértett békéscsabai házának udvarára, mert azt feltételezte, hogy a házban kábítószert fogyasztanak.

Súlyos testi sértés bűntette

2016. december 1., csütörtök 08.30
Battonyai Járásbíróság

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a sértett és felesége 2016. január 5-én megjelentek a vádlott battonyai házánál azért, hogy a sértett visszakérje a korábban kölcsönadott kerékpárját.