A Bíróságok Napja alkalmából megrendezett ünnepség a Gyulai Törvényszéken

A Gyulai Törvényszéken 2018. július 13. napján került sor a Bíróságok Napja alkalmából megrendezett ünnepségre. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével dr. Veress Gabriella megyei főügyész, dr. Polyák Zsolt Békés megyei rendőrfőkapitány, Zalai Mihály a megyei közgyűlés elnöke, dr. Takács Árpád kormánymegbízott és dr. Görgényi Ernő, Gyula város polgármestere.

A Bíróságok Napját 2001 óta ünnepeljük minden év július 15. napján, mivel ezen a napon hirdették ki a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. cikket. Ez a jogszabály a magyar igazságszolgáltatás egyik meghatározó állomása volt, ugyanis szétválasztotta a közigazgatást és az igazságszolgáltatást.

Az ünnepséget dr. Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Gyulai Törvényszék bíráinak és igazságügyi alkalmazottjainak hivatásszeretete példaértékű. Ez az elkötelezettség az, ami a törvényszéket előre viszi. Ugyanis a kellő szakmai alázattal végzett szolgálat fonódik össze az egymást követő bírógenerációk tevékenységében. Ezek az építőkövek biztosítják a Békés megyei és ezen keresztül az egész magyar igazságszolgáltatás stabilitását, hatékonyságát. A Gyulai Törvényszék legfontosabb küldetése, hogy biztosítsa Békés megye lakossága számára a pártatlan, szakszerű és időszerű igazságszolgáltatást. Kiemelte továbbá, hogy a Bíróságok Napja alkalmat biztosít az igazságszolgáltatásban dolgozóknak, hogy közösen éljék meg az elért eredményeket, kifejezzék tiszteletüket egymás iránt, valamint kifejezzék a közösséghez való tartozásukat.

A Bíróságok Napján megrendezett ünnepség keretében az Országos Bírói Tanács által adományozott elismeréseket adott át a törvényszék elnöke. A rendezvényen Kapossyné dr. Czene Magdolna kollégiumvezető asszony a Juhász Andor-díj arany fokozatát, valamint a 45 éves bírósági szolgálata alkalmából a Bírósági Szolgálatért Oklevelet és az Országos Bírósági Hivatal elnökének elismerését vehette át. A kiváló bírói munka elismeréseként az Országos Bírói Tanács döntése alapján dr. Tatai Mónika törvényszéki bíró „címzetes táblabíró” címet, illetve dr. Magyar Gyöngyvér járásbírósági bíró „címzetes törvényszéki bíró” címet vehetett át.

Az ünnepség fényét színvonalas hegedű- és fuvolaművészek előadása is emelte, valamint dr. Wlassits Gábor nyugalmazott törvényszéki tanácselnök úr Gálbory József, a törvényszék egykori elnökének székfoglaló beszédét ismertette.

A Bíróságok Napja az egész bírósági szervezet legkiemelkedőbb ünnepe. E nap alkalmából az Országos Bírósági Hivatal elnöke - az előző évhez hasonlóan - idén is juttatásban részesítette a bírákat és igazságügyi alkalmazottakat bírósági szervezetben töltött szolgálati idejük elismeréseként.