Munkakörnyezeti és épületenergetikai fejlesztések valósultak meg a Békés megyei bíróságokon

Befejeződtek a Gyulai Törvényszék, a Battonyai és a Békéscsabai Járásbíróság épületeiben végzett munkakörnyezeti és épületenergetikai fejlesztések. A munkálatokra az Országos Bírósági Hivatal elnöke által immár hetedik ütemben meghirdetett „Jablonszky Ferenc Program” teremtett lehetőséget. A pályázaton a három Békés megyei bírósági épület összesen 13.753.867,- forint forrást nyert el.

 

A Gyulai Törvényszék műemlékvédelmi szempontból is számottevő értéket képviselő központi épületének állagmegóvása kiemelt feladat, amelyhez az ügyfelek és a dolgozók munkakörnyezetének fejlesztése is célként társul. A pályázati forrásnak köszönhetően ezen célok elérését tette lehetővé az épületben a festési munkálatok elvégzése.

 

A XXI. századi bíróságoknak nem csupán az ügyintézésben, hanem az épületgazdálkodás során is meg kell felelni a modern kor elvárásainak, így ügyelni kell a környezetvédelmi szempontok érvényesítésére is. Ezért a program keretében a Battonyai Járásbíróságon és a Békéscsabai Járásbíróságon korszerű, környezetbarát és energiatakarékos LED-világítást alakítottak ki.

 

Ezen túlmenően a Békéscsabai Járásbíróság épületében kibővült a klíma rendszer, ami szintén érzékelhető javulást eredményez a munkakörnyezetben.

 

A kivitelezési munkákat valamennyi épületben befejezték, így a három épületben az ügyfelek és bírósági dolgozók egyaránt a megújult, esztétikus munkakörnyezettel találkoznak a mindennapi munkavégzés során.