2019. április 18-ig várjuk az alkotásokat a „Bírósági épületek” című rajzpályázatra

A Gyulai Törvényszék elnöke az általános iskolák 5-8. évfolyamos, valamint a középiskolák 9-12. évfolyamos diákjai számára „Bírósági épületek” címmel rajzpályázatot hirdetett, amelyre 2019. április 18-ig még van lehetőség alkotásokat beküldeni. A pályázat célja a bírósági hagyományápolás, és az, hogy a Békés megyei bírósági épületekről ne csupán fényképeket őrizzünk meg a jövő generáció számára, hanem tehetséges fiatalok által készített alkotásokat is.

A pályázaton valamelyik Békés megyében található bírósági épületet, épületrészletet, tárgyalótermet vagy bírósági udvart ábrázoló alkotással lehet részt venni.

Az alkotások beérkezésének határideje: 2019. április 18. 16 óra.

Az alkotásokat postai úton a Gyulai Törvényszék (5700 Gyula, Béke sgt. 38. szám) címére lehet megküldeni vagy személyesen beadni a Gyulai Törvényszék Elnöki Irodájában.

Korcsoportonként az első három helyezés kerül díjazásra. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a kiállítás megnyitóján kerül sor a Gyulai Törvényszék épületében. A pályázat lezárulta után a legjobb alkotások a bíróságon kiállításra kerülnek.

A részletes pályázati kiírást és a bírósági épületek elérhetőségeit megtalálják a Gyulai Törvényszék honlapján (www.gyulaitorvenyszek.birosag.hu).

Az alkotások elkészítése céljából a bírósági épületekbe való belépés rendjéről előzetesen szíveskedjenek egyeztetni a Gyulai Törvényszék sajtószóvivőjével vagy sajtótitkárával:
dr. Marton Erika sajtószóvivő (telefonszám: 06 30 502-3467),
dr. Ágoston Flóra Anna sajtótitkár (telefonszám: 06 66 562-200, e-mail-cím: sajto@gyulait.birosag.hu)

CsatolmányMéret
130.08 KB