Ítélet született a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult ügyben a Békési Járásbíróságon

A Békési Járásbíróság előtt 1.B.33/2020. számon Cs. I. és társa vádlottak ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügyben 2020. november 10. napján az alábbi, nem jogerős ítélet született:

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében. Ezért mindkét vádlottat egy-egy év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását mindkét vádlott esetén egy év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottakat a bíróság előzetes mentesítésben részesítette. Rendelkezett a bíróság - egyebek mellett - a bűnügyi költség viseléséről is.

Az ítéleti tényállást az alábbiak szerint lehet röviden összefoglalni:

Az I. rendű vádlott szociális gondozóként, míg a II. rendű vádlott ápolóként dolgozott egy idősek otthonában. A munkaköri feladatuk volt az ellátottak fürdetése és a folyamatos folyadékbiztosítás is az ellátottak számára. Az intézményben – szabálytalanul - üdítős flakonokban vegyszert is elhelyeztek, amely hasonló volt az ellátottak itatásához használt flakonokhoz.

A II. rendű vádlott 2018. április 18-án kollégájával mosdatta a sértettet. Ekkor a felcímkézetlen üdítős flakonban lévő tisztálkodószert – tudva annak tényleges tartalmáról - a sértett éjjeliszekrényére tette és ott felejtette. Miután a II. rendű vádlott elhagyta a szobát, az I. rendű vádlott megjelent a szobában, és megitatta a sértettet. Ennek során az éjjeliszekrényről felvette a mosdatófolyadékot tartalmazó flakont, és anélkül, hogy meggyőződött volna annak tartalmáról, néhány kortyot megitatott belőle a sértettel. A sértettel ezután szakszerű utasításra tejet itattak, azonban a sértett rosszul lett, és a kórházba szállítását követően meghalt.

A vádlottak ezzel gondatlanul megszegték az ellátásra vonatkozó protokollt, ugyanis egyrészt az éjjeliszekrényre az ápolók nem helyezhettek vegyszeres flakont, másrészt meg kellett volna győződni az itatás előtt a flakon tartalmáról. A bíróság megállapította, hogy a rossz egészségi állapotú sértett esetében voltak más közreható tényezők is a halál bekövetkezésekor, azonban a halállal végződő okfolyamatot a vádlottak sértettre irányuló, közvetlen veszélyhelyzetet eredményező szabályszegése indította el. Ezért a bíróság a büntetőjogi felelősségüket megállapította.

Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg a vádlottak felmentésért, védőik felmentésért, illetve a kiszabott büntetés enyhítéséért fellebbezést jelentettek be.