Sajtóközlemény

2014. június 26.

A Gyulai Törvényszék csapata a 2014. május 30-án megrendezett IX. Miskolci EU Vándorkupán második helyezést ért el. A csapat tagjai dr. Bozó Lilla, dr. Csizmadia Mónika és dr. Rostás Edit Kincső bírósági fogalmazók voltak és felkészítőjük dr. Tóth Beáta, a Gyulai Törvényszék tanácselnöke.

2014. május 23.

A 2012. január 1. napja előtt nyilvántartásba vett közhasznú, illetve kiemelkedően közhasznú jogállás civil szervezetek 2014. május 31. napjáig tarthatják meg közhasznú jogállásukat (vehetik igénybe a jogszabályok által biztosított kedvezményeket), és 2014. május 31. napjáig kezdeményezhetik a civil törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét. 2014. június 1.

2014. május 23.

A Gyulai Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi és Közigazgatási Kollégiuma 2014. május 8. napján a törvényszék dísztermében kollégiumi ülést tartott. Az ülésen a kollégium tagjain kívül jelen volt a Szegedi Törvényszék részéről dr. Krajkó Zsuzsanna kollégiumvezető és dr. Komáromi Zoltán tanácselnök, továbbá dr. Vajda László, a Kecskeméti Törvényszék tanácselnöke és dr.

2014. május 23.

2014. május 20-án a Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló Általános Iskola és Gyakorlóóvoda 3. osztályos tanulói, valamint kísérőik ellátogattak a Gyulai Törvényszék épületébe. A diákokat dr. Pusztai-Sznyida Barbara törvényszéki bíró és dr. Marton Erika bírósági fogalmazó fogadta az épületben.

2014. május 15.

Az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében lehetőség nyílt arra, hogy országos szinten a bíróságok informatikai rendszerének 60%-a megújításra kerüljön. Az informatikai eszközöket három pályázat során szerezték be, melyek közül a Gyulai Törvényszék – többek között - 82 darab számítógépet, és további 68 darab monitort kapott.

2014. május 15.

A Gyulai Törvényszék előtt 14.B.374/2013. szám alatt V. V. és társai vádlottak ellen bűnszervezetben, társtettesként elkövetett jelentős értékű áru hamis megjelölésének bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben a Gyulai Törvényszék az I. rendű V. V. vádlott meghatalmazott védőjeként eljáró dr. Sz. R.

2014. május 8.

A békési Békés Megyei Tisza Kálmán Közoktatási Intézmény tanulóinak 30 főből álló csoportja 2014. április 24-én a „Nyitott Bíróság” program keretében ellátogatott a Gyulai Törvényszékre. A tanulókat és kísérőiket Sztrungáné dr. Tóth Tünde kollégiumvezető asszony köszöntötte.

2014. május 8.

A Gyulai Törvényszék Dísztermében 2014. április 14-én a szervezetfejlesztési program keretében workshop megtartására került sor, amelyen a bírósági mediáció eddigi tapasztalatairól, és az elért eredményekről tartottak előadásokat, illetve kerekasztal beszélgetés során fejthették ki véleményüket a résztvevők. A rendezvényen az Országos Bírósági Hivatal Bírósági Főosztálya részéről dr.

2014. május 8.

Hamarosan lejár a civil szervezetek beszámolóinak benyújtási határideje!

2014. április 30.

A „Nyitott Bíróság” program keretében Tázlóné dr. Kiss Mónika békéscsabai járásbírósági titkár 2014. április 10-én a békéscsabai Erzsébethelyi Általános Iskola 8/A. osztályos tanulóinak osztályfőnöki órán tartott jogismereti előadást.