Sajtóközlemény

2020. szeptember 18.

Október 5-ig lehet pályázni a Békéscsabai Járásbíróságra bírósági fogalmazói álláshelyre.

2020. július 14.

A korábbi évekhez hasonlóan július 15. napja az idei évben is munkaszüneti nap a bíróságokon a Bíróságok Napja alkalmából. Ez a nap egyúttal az ítélkezési szünet kezdő időpontja is, amely 2020. augusztus 20. napjáig tart.

2020. július 14.

A bíróságokon 2020. július 15. napjától megkezdődik a polgári perrendtartásban szabályozott ítélkezési szünet, amely 2020. augusztus 20-ig tart.

2020. június 2.

A Békéscsabai Járásbíróság 2020. június 2-án több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt elrendelete R. R. gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart.

2020. június 2.

A 2020. június 2-i munkanaptól kezdődően a bírósági épületekben újraindul a személyes ügyfélforgalom az ügyfélsegítőn, a kezelőirodákon, azonban továbbra is érvényben maradnak olyan intézkedések, amelyeknek célja a dolgozók és az ügyfelek egészségének megvédése.

2020. május 21.

A Gyulai Törvényszék, mint másodfokú bíróság előtt J. S. és társai ellen 12.Bf.12/2020. számon hamis tanúzásra felhívás vétsége és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2020. május 11. napján jogerős döntés született.

2020. április 30.

A Kúria Közigazgatási Kollégiuma – a veszélyhelyzet idejére meghatározott módon – kollégiumi véleményt fogadott el a veszélyhelyzeti eljárási szabályok egységes értelmezéséről a közigazgatási perekben. Az 1/2020 (IV.23.) számú KK vélemény kitér többek között a közigazgatási jogvitákban alkalmazott eljárási határidők érvényesülésére és számításuk módjára.

2020. április 29.

Az új típusú koronavírussal összefüggésben elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt a civil szervezetekre vonatkozó általános szabályok módosultak, és ennek érdekében a Gyulai Törvényszék a fontosabb változásokról tájékoztatót tett közzé a honlapján a működésük elősegítése érdekében.

2020. április 24.

Távmeghallgatással személyes megjelenés nélkül bonyolíthatók le a bírósági kihallgatások, illetve meghallgatások a peres felek, terheltek, tanúk, illetőleg szakértők esetében, úgy, hogy két helyszín között biztosítják a folyamatos, ellenőrzött és valós idejű kép- és hangkapcsolatot.

2020. április 16.

2020. április 10-én kihirdetésre került a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, amely a jogi személyeket – köztük a civil szervezeteket – érintően az alábbiakról is rendelkezik: