Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények

Tárgyalás időpontja: 
2020. szeptember 3., csütörtök 09.30
Ügy tárgya: 
Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények
Ügyszám: 
9.B.220/2019.
Tárgyalás helyszíne: 
Gyulai Járásbíróság
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:
A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlottak 2018 novemberétől
2019. március elejéig terjedő időszakban az ország különböző településein – így
többek között Gyulán, Békésen, Békéscsabán és Füzesgyarmaton is - a
lakóházaktól távoleső garázssorokat kerestek fel GPS segítségével. A lezárt
garázsokat erővágó segítségével feltörték, majd azokból elsősorban nagyobb
értékű, de könnyen mozgatható értéktárgyakat – mint például szerszámokat,
kisgépeket, autóalkatrészeket, élelmiszert - tulajdonítottak el. Néhány esetben
a feltört garázsokban nem találtak számukra megfelelő vagyontárgyakat, ezért
onnan nem vittek el semmit. Az ellopott dolgokat lakóhelyükre szállították, majd
értékesítették. A vádlottak összesen 67 garázst törtek fel, valamint egy
alkalommal egy raktárépületből tulajdonítottak el szerszámgépeket nagyobb
értékben.
A vádlottak 2018 májusában elhatározták, hogy Ausztriából fognak
kerékpárokat eltulajdonítani, majd azokat Magyarországon értékesítik. A
cselekményeket a vádlottak Ausztria kisebb településein, csendes, félreeső
helyszíneken követték el, rendszerint esti-éjjeli időpontban, hogy lehetőleg
mások ne észleljék őket. Az ellopott kerékpárokat az I. rendű vádlott
Magyarországon bérelt garázsában helyezték el, majd értékesítették az ország
különböző piacain.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.

Kérjük, az előkészítő ülésen való részvételi szándékukat – a bírósági
épületbe történő belépés biztosítása érdekében – előzetesen jelezzék a
sajto@gyulait.birosag.hu e-mail címen.

Felhívja továbbá a bíróság a sajtó képviselőinek figyelmét arra is, hogy
előzetesen tájékozódjanak a belépés feltételeiről az alábbi oldalon:
https://gyulaitorvenyszek.birosag.hu/sajtokozlemeny/20200602/2020-
junius-2-napjatol-birosagi-epuletekben-ujraindul-szemelyes

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: