Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény

Tárgyalás időpontja: 
2021. május 27., csütörtök 09.00
Ügy tárgya: 
Jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény
Ügyszám: 
6.B.68/2021.
Tárgyalás helyszíne: 
Gyulai Törvényszék
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az ügy lényege:

A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint I. r. vádlott 2019. év eleje és 2019 júliusa között – megélhetése biztosítása céljából - több alkalommal MDMA tartalmú extasy tablettákat és marihuánát szerzett meg és értékesített több személynek Békéscsabán és a környező településeken. Esetenként ingyenesen is adott át kábítószert egyes személyeknek, akikkel közösen fogyasztott is belőle.

II. r. vádlott miután tudomást szerzett arról, hogy I. r. vádlott kábítószert árul, két alkalommal vásárolt is tőle, amelyeket részben el is fogyasztott. Ezt követően megállapodott I. r. vádlottal, hogy a birtokukban lévő különböző fajtájú kábítószereket elcserélik egymással. II. r. vádlott a csere lebonyolításakor nem tudta, hogy I. r. vádlott a 18. életévét még nem töltötte be.

Megjegyzés: A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.

Kérjük, az előkészítő ülésen való részvételi szándékukat – a bírósági épületbe történő belépés biztosítása érdekében – előzetesen jelezzék a sajto_bekes@birosag.hu e-mail címen.

Felhívja a bíróság a sajtó képviselőinek figyelmét, hogy előzetesen tájékozódjanak a belépés feltételeiről az alábbi oldalon:

https://gyulaitorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/field_attachmen...

https://gyulaitorvenyszek.birosag.hu/sites/default/files/field_attachmen...

Közérdeklődésre számot tarthat: 
Igen
Eljáró bíróság: