A röviden összefoglalt vádirati tényállás szerint a vádlott 2021. június 12-én egy söröző kerthelyiségében zenét szolgáltatott, amikor az ittas állapotban lévő, dülöngélve közlekedő sértett több alkalommal is nekiment a vádlott szintetizátora melletti hangfalnak, majd azt fel is borította. A vádlott ekkor hangosan számon kérte a sértettet, majd a mellkasánál meglökte. A lökés ereje és a részegségéből eredő egyensúlyzavara miatt a sértett hátratántorodott, hanyatt esett, fejét a kerthelyiség térburkolatába ütötte és elvesztette az eszméletét. Ezt követően a sértettet kórházba szállították, ahonnan ellátás után hazaengedték.
A sértett két nap múlva nem múló fejfájása miatt visszament az egészségügyi intézménybe, ahol koponyacsonttörést állapítottak meg nála és megműtötték. Két héttel később a műtéti szövődmények következtében a sértettet újra meg kellett operálni.
Megjegyzés: A bíróság az ügyben előkészítő ülést tart.
Kérjük, az előkészítő ülésen való részvételi szándékukat – a bírósági épületbe történő belépés biztosítása érdekében – előzetesen jelezzék a sajto_bekes@birosag.hu e-mail címen.